42.rész - Kórházi csetepaté

Sziasztok!

Meghoztuk nektek az új részt. Reméljük tetszeni fog. 

Tudom, hogy ebben a részben kevés volt a Louis és Mel kapcsolata,

de nem kell aggódni a következő részben több lesz, de ez most nem

róluk szólt, hanem Norah-ról. Köszönjük a bíztatásokat és az olvasókat!
U.I: a blog a napokban új külsőt fog kapni, amint lesz időm elkészíteni
és ígérem, hogy ettől sokkal jobb lesz!

Jó olvasást!

Ölelünk Titeket

Amelia és Evelyne!

Nem tudok aludni, de ezen nem is csodálkozom, hiszen ismét oda kötöttem ki, ahonnan menekültem. Szorosan ölelő karok. Biztonságban érzem magam közöttük, de akkor miért van még mindig kétségem? Miért nem tudok teljesen boldog lenni. Miért tette ezt velem? Ha nem jelent volna meg az életemben, akkor most nem éreznék így, képes lennék szeretni teljes szívemből, minden kétség nélkül. 

Édesen szuszog mellettem, miközben én feszülten olvadok a karjaiba. Ha továbbra is itt maradok, akkor ez csak rosszabb lesz. Teljesen ellepi majd a gondolataim és akkor biztosan kiborulok majd, ami semmi jóhoz sem vezethet. Óvatosan fejtem le magamról karját, majd bújok ki mellőle. Morogva fordul a másik oldalára, de szerencsémre nem ébredt fel. 

Az óra pontosan 6:00 mutat, ami csak annyit jelent, hogy még nagyon korán van, de nálam ez nem újdonság, mindig is korán kelő voltam. Csendben veszem ki a bőröndből a zuhanyzáshoz szükséges dolgaim, majd vonulok be a fürdőszobába. Lassan hámozom le magamról Louis pólóját, amiből még mindig az ő illata árad szét a kis helységben. A kabinba beállva magamra engedem a langyos vizet, minek köszönhetően az izmaim lassan ellazulnak. Természetesen ez sem szabadít meg a gondolataimtól, de mit is vártam. Az egyetlen dolog, ami segített kicsit elterelni eddig, az nem valami szép cselekedet volt. Viszont azt szeretném a múltamba folytani és nem engedni újból a felszínre törni. Ha Louis tényleg komolyan gondolja, hogy nem fog megbántani, akkor nem kell majd újra letérjek a jó útról, de ha megszegi az ígéretét fogalmam sincs, hogy állok majd fel ismét... Erre viszont nem szabad gondolnom, hiszen ennek most nem látom esélyét, de nem mehetek biztosra. Ki kell találnom, hogy mit teszek majd, ha mégis bekövetkezik. 

Felöltözve, kicsit nedves hajjal lépek ki a szobába, ahol Louis már ébredezik. Mosolyogva ülök az ágyra, majd pillantok rá. Álmosan nyitja ki szemeit, amikkel egyből megtalál engem. Ajkára mosoly kúszik, majd egy pillanat alatt maga mellé ránt az ágyba, amin hangosan felnevetek.

- Jó reggelt! - ölel magához. - Minden rendben? Miért keltél fel ilyen korán?

- Szia! - suttogom. - Minden rendben, ne aggódj csak nem tudtam aludni.

- Legközelebb, ha nem tudsz aludni szeretném, ha felébresztenél. Én talán tudtam volna benne segíteni. - vigyorog rám, mire én a karjára csapok. - Ezt miért kaptam? - biggyeszti le az ajkát. - Én semmi rosszra sem gondoltam, itt nem én vagyok az aki rosszra gondolt. - csókol a nyakamba.

- Aha és akkor most én rosszalkodom? - kérdem csendesen. - Mert nekem nem úgy tűnik. 

- Tudod ez csak büntetés, mivel nem voltál mellettem mikor felébredtem. - morogja. - Azt szeretném, ha én nézhetnélek miközben ébredezel nem pedig fordítva.

- Hát azt hiszem ez nem fog összejönni. - kuncogok kell. - Korán kelő vagyok, ami azt jelenti, hogy nagyon ki kell legyek ütve, ha meg szeretnél benne előzni. 

- Talán segíthetek a lefárasztásodban. - kacsint rám. - Egy nap, majd kipróbálom rajtad, de most csak meg szeretnélek csókolni, utána pedig zuhanyozni egyet és enni valamit, mielőtt még Niall mindent felfalna. 

***

Louis visszatértét hangos kopogás váltja fel az ajtónk másik felén. Sóhajtva indulok el, majd fordítom el a zárat és tárom ki az ajtót. Harryt találom magammal szembe. Kétségbeesett képet vág, amitől egyből aggodalom járja át a testem. Valami biztosan történt. A francba, csak ne Norah legyen az!

- Velem kell jönnötök! - néz egyenesen a szemebe.

- Mi történt vele? - kérdem remegő hangon, mire Harry szomorúan néz rám. - Harry! Mi a franc történt vele? - emelem feljebb a hangom.

- Mi történik itt? - jelenik meg Lou. - Miért vágtok ilyen képet? - mikor látta, hogy valami komoly történ megváltoztatta a hangját, majd Harryre pillantva megkérdezte. - Mi történt Hazz?

- Norah elájult. - jelenti ki megtörten. - Fogalmam sincs, hogy mi történt vele, csak egyszerűen elájult. - túr a hajába. - A mentősök elvitték, de mivel nem vagyok közeli rokona és azt nem mondhattam, hogy a barátnőm nem mehettem vele. 

- Azonnal indulunk. - jelentem ki. - Louis gyere már, nincs vesztegetni való időnk. - kapom el a kezét, majd húzom ki magam után az ajtón.

- A többiek lent várnak, induljunk. - mondja Harry miközben a lift felé veszi az irányt.

- Ha megtudom, hogy te tettél vele valamit esküszöm, hogy kinyírlak. - mondom dühösen. - Ő a legjobb barátnőm és egyben a testvérem is, az egyetlen családtagom, őt nem veszíthetem el. - szűröm ki a fogaim között. Őt nem veszíthetem el... - suttogom magam elé. 

- Hé - fonja körém a karjait Louis - Norah erős lány, nyugodj meg. - suttogja. - Itt vagyok veled és megígérem, hogy semmi baja sem lesz.

- Nem tudhatod. - motyogom. - Nekem csak ő maradt, Lou. A napokban pedig alig beszéltem vele, ha valami komoly baja van akkor én megőrülök.

- Shh.. semmi baja sem lesz. - puszil a hajamba.

Ebben a pillanatban két dolog járja át a testem megállás nélkül. Az egyik a düh, amit Harry iránt érzek ebben a pillanatban, a másik pedig az aggodalom. Norah sosem volt az a nagy beteges, kettőn közül ő mindig mindent jól bírt, ezért aggódom ennyire. Mi van, ha komoly baja van? Sosem bocsájtanám meg magamnak... De ha a rosszullétének Harryhez is köze van, azt sosem köszöni majd meg nekem, amit kap miatta. Annyi mindenkit veszítettem el már életemben, de ő mindig mellettem állt, sosem hagyott magamra, őt nem veszíthetem el. 

Az út csendesen és feszülten telt. A fiúkon láttam, hogy még álmosak, kivéve Harryn, mivel ő teljesen úgy viselkedett, mint én. Magába zárkózott és csak bámult a semmibe. Bárki hozzánk mert szólni, ráförmedtünk vagy figyelembe se vettük. Louis közel húzva magához aranyos dolgokat suttogott a fülembe, de ez sem segített. A gondolataim még mindig messze jártak. Olyan dolgok kavarogtak a fejemben, hogy mi van ha... és ezekből semmi jóra sem tudtam következtetni.

Ahogy beértünk a kórházba egyből a recepcióra mentünk és megkérdeztük, hogy hová vitték Norah-t. Hamar felértünk az emeletre, majd pár perc elteltével az ajtót is megtaláltuk, ami mögött a barátnőm küzdik az életéért. 

- Mel - fordítja Lou maga felé az arcom - látom rajta, hogy butaságokra gondolsz, Norah erős és minden rendben lesz vele, bízz bennem. Nem lesz semmi komoly baja. - néz a szemembe. 

Nem csak én voltam ilyen állapotba ahogy felpillantottam. Harry fel-alá járkál a folyosón, miközben Zayn próbálja őt megnyugtatni, sikertelenül. Lehet, hogy sajnálnom kellene, de nem most, nem ebben a helyzetben, akit viszont sajnálok az Lou. Pár székkel arrébb ül tőlünk, Paulal, aki ahogy látom próbálja tartani benne a lelket. Szerencsére Lux semmit sem ért ebből az egészből, Niall ölében ülve, ami kicsit megnyugtat, hogy legalább ő nem tudja, hogy miről van szó. 

- Önök Norah Atkin hozzátartozói? - jelenik meg egy fehér köpenyben lévő orvos.

- Az édesanyja vagyok. - lép mellé azonnal Lou. - Hogy van a kislányom?

- Kérem jöjjön velem hölgyem. - mondja az orvos. - Szeretnék önnel megbeszélni egy fontos dolgot.

Lou megtörten követi az orvos pár lépéssel arrébb a társaságunktól. Folyamatosan magyaráz neki valamit és most kezdem bánni, hogy sosem tanultam meg szájról olvasni. Lou arca hírtelen megrándul, majd teljesen lesápad, amitől bennem lángra lobban a düh. Nem tudom, hogy mi baja Norahnak, de abból, ahogy Lou Harryre pillant valamiért kezdem azt hinni, hogy annak a mocsoknak is köze van az egészhez.

- Mi a francot tettél vele? - kérdem dühösen a szemébe nézve. - És azt ne mond nekem, hogy semmit mert nem hiszem el! Nem vagyok vak. Veled volt mindvégig, biztos történt valami. Mi volt az? - emelem feljebb a hangom.

- Én... - nyögi ki, nyelve egyet. - ... nem tudom mi történ vele.

- Ne hazudj... - csapok a mellkasára. - Mond el mit tettél vele!

- Az orvos szerint pár óra múlva felébred. - szólal meg hírtelen Lou, mire mindenki felé kapja a fejét. Mesélni kezdi az orvos szavait, mire én teljesen elvesztem a fejem, nem akarok hinni a fülemnek. - Szerinte rendben fog jönni, csak pihenésre van szüksége...

Nem gondolkozom, kezem hírtelen csattan Harry arcán. Tudtam, hogy ő tehet róla. Ki más tehetne róla, ha nem ő? Hiszen végig vele volt, már napok óta kettesben vannak. Könnyeimmel küszködve ütöm a mellkasát, egészen addig, míg valaki le nem fog hátulról és visz egy kicsit távolabb tőle.

- Engedj el Louis! - förmedek rá. - Ő tehet róla. Ő tehet róla... - suttogom megtörten. - Hogy tehette ezt vele? Hogy?

- Nem én tettem ezt vele Mel! - mondja dühösen. - Szerinted elvittem volna, ha tudom, hogy ez lesz belőle? Szerinted képes lettem volna megtenni? Szeretem őt, nem ártanék neki, soha!

- Mégis megtetted! - vágom rá. - Ha szeretnéd, akkor gondoltál volna ennek a lehetőségére is, de te nem gondolkozol nem igaz? Csak cselekedsz. Eléred, hogy a lányok beléd essenek, majd mindent elkövetel, hogy ágyba dughasd őket, mit sem törődve, hogy mit tehetel velük nem igaz?

- Sosem tennék ilyet! - lép hozzám közelebb perzselő tekintettel. - Vele nem! Szeretem őt, hányszor mondjam még el!

- Haz nyugodj meg. - szólal meg Louis. - Ahogy te is Mel, ez nem segít rajta. Most össze kell tartunk és bízni abba, hogy hamarosan felébred.

- Ő nem marad itt! - mutatok Harryre. - Nem engedlek Norah közelébe. Nem akarom, hogy ennél is többet árts neki, már így is van elég baja nincs még rád is szüksége. Ne gyere a közelébe Harry, különben nem fogom magam kontrolálni és olyat teszek, amit később lehet nagyon megbánok, de abban a pillanatban jól fog esni.

- Nem megyek sehová! Nem hagyom itt őt! - rázza meg dühösen a fejét.

- Dehogynem! - vágom rá. - Méghozzá most azonnal, különben én doblak ki innen!

Harry a hátam mögött lévő Louisra pillant, majd dühösen fordul sarkon és hagyja el az emeletet, mire én megkönnyebbülten sóhajtok fel. Legalább elment. Viszont mostantól nem engedhetem a közelébe Norahnak.

- Nyugodj meg. - suttogja Lou a fülembe. - Mindenki minket néz a folyosón, ha nem akarod, hogy az egész világ megtudja akkor szépen megnyugszol és leülsz velem arra a székre ott. 

- Oké. - adom meg magam. - Csak most ne engedj el.

Lassan vezet el a székhez, majd ül le rá. Nem érdekelnek a körülöttünk lévő emberek sem az, hogy a többiek is megtudják, úgyis egyszer észrevennék. Louis ölébe ülök, majd szorosan hozzábújok, miközben ő a hátam simogatja és próbál meggyőzni róla, hogy minden a legnagyobb rendben lesz.