Sziasztok!
Meghoztuk a következő részt, reméljük tetszeni fog nektek!
Továbbra is számítunk a véleményeitekre!
Jó Olvasást!
Ölel benneteket,
Evelyne & Amelia
Melissa
Liamnek barátnője van akit szeret, soha nem lennék rá képes, hogy közéjük álljak. Pont az a szajha, aki ilyet mer tenni. Norah szavai percek elteltével is ott csengnek a fülemben. Képtelen vagyok úgy tenni, mintha semmit sem jelentene nekem, hiszen nem így van. Pont ott ütött ezzel a pár szóval, ahol a legjobban fáj. Eddig is tudtam, hogy nem helyes, amit teszek, de most, hogy valaki - aki közel áll hozzám - kimondta teljesen összetört. Louisnak is barátnője van. Barátnője van, miközben én vele vagyok egy szobában és úgy mondva több van közöttünk, mint barátság. Ott van neki Eleanor, én pedig a háta mögött elveszem tőle a barátját. Nem tehetem ezt vele. Pont az a szajha... Én vagyok az. A francba is, miért vagyok ilyen hülye?
- Hé - szólal meg Zayn - minden rendben, nagyon fehér vagy? - néz rám aggódóan.
Louis kezét a lábamra teszi, de egyáltalán nem azt a hatást éri el, amit szeretett volna. Kezemmel lesöpröm kezét, majd Zaynre nézek és megszólalok.
- Igen, csak szükségem van egy kis levegőre. - állok fel. Mindenki engem néz kíváncsi tekintettel, én pedig mit sem törődve velük hagyom el az étkezőt.
Igaza van Norahnak, nem helyes, amit teszek. Vele sem beszéltem még, pedig megígértem, hogy elmondom neki, hogy döntöttem. Azt hittem, hogy helyes, hiszen a szívem ezt diktálta, de most, hogy elhangzott ez a pár szó, rájöttem, hogy egyáltalán nem. Ki vagyok én, hogy egy pár közé álljak?! Még akkor is, ha a kapcsolatuk már nem a legjobb én nem állhatok közéjük.
Lépteim az udvarra vezetem, majd leülök az utolsó lépcsőfokra. Arcom kezeim közé temetem, majd azon kezdek gondolkodni, hogy mit tegyek. Most adtam neki egy esélyt és már vissza is kéne vonnom? Lehet ez lenne a helyes, de akkor miért esne olyan nehezemre megtenni? Nem akarom már most azt mondani neki, hogy hiba volt... Nem is menne. Az a pár óra pihenés mellette, teljesen megnyugtatott, de úgy látszik, hogy én már sosem lehetek nyugodt, mert bármit is teszek mindig jön valami, ami sikeresen egy újabb lavinát indít el bennem.
Hátra se kell néznem, hogy tudjam ki jött utánam. Csak egy személy lehet, akitől talán távol kéne tartanom magam. De, hogy tegyem ezt mikor mindenhol összefutok vele?
Érzem a testéből áradó melegséget, ahogy helyet foglal mellettem. Nem nézek rá, mivel akkor valószínűleg képtelen lennék visszatartani könnyeim és nem akarok sírni.
Nem előtte. Nem miatta.
A sírás a gyengeség jele és nem akarok gyenge lenni. Bármi is legyen, nem lehetek még egyszer gyenge. Senki miatt sem.
Miért vagyok ennyire szerencsétlen? Miért nincs szerencsém a fiúkkal?
- Nem vagy az. - szólal meg halkan, pár perc elteltével. - Ne vedd magadra, amit mondott, mert te nem vagy az. - érinti meg a karom, de én még mindig mozdulatlanul ülök mellette. - Liam boldog, de én nem vagyok Elel az. - suttogja. - Már nincs az a láng, ami eddig volt közöttünk, ahogy már mondtam is neked. Rég nem láttam és nem is tudom, hogy szeretném-e látni, újra?!
- De igaza van. - nyögöm ki. - Teljesen igaza van.
- Néz rám. - szólít fel. - Mel, néz rám és hidd el, amit neked mondok.
Mivel észreveszi, hogy eszem ágába sincs teljesíteni a kérését, lefejti kezeim az arcomról, majd felé fordítja, de a szemeim csukva hagyom.
- Nyisd ki a szemeid. - suttogja. - Nyisd ki őket és néz rám, majd mond el, hogy mit látsz az enyémbe nézve. - kéri halkan.
Úgy tettem, pedig nem akartam. De magamon éreztem a tekintetét, ami arra késztet, hogy kinyissam szemeim.
Gyönyörű kék szemeiben, aggódást fedezek fel. Tudom, hogy nem helyes. Tudom, hogy nem kéne ezt tennem, de mégis végig simítok arcán.
- Nem tehetjük ezt... - remeg meg a hangom. - Nem helyes.
- Mel... - sóhajt fel Louis. - Ne mondj olyat, amit te magad sem gondolsz komolyan. - néz mélyen a szemeimbe. - Nem mondhatod komolyan, azok után amit pár órája mondtál. - rázza meg a fejét.
- De... te magad is látod, hogy mit csinálunk. - motyogom. - Nem helyes...
- Lehet... - dönti enyémnek a homlokát, én pedig azonnal megdermedek hiszen bárki észrevehet minket. - De nem érdekel, mert úgy érzem, hogy boldog vagyok. Veled vagyok boldog, nem vele. Te számítasz nem ő. Veled vagyok most, nem vele. Hát még mindig nem érted? - sorolja az indokokat.
- Igen, de mi lesz akkor, ha meglátogat vagy összefuttok az utcán? Nem mehetsz el mellette úgy, hogy nem állsz meg... én pedig azt nem hiszem, hogy el tudnám viselni, ha egyik pillanatról a másikra tele lenne veletek az újság.
- Akkor szakítok vele. - vágja rá. - Nem akarlak megint elveszíteni. Tudom, hogy nem volt szép úgy cselekedni, hogy közben nekem még ott van ő, de muszáj volt közelebb kerülnöm hozzád. - közelít felém.
- Megláthatnak. - húzódom el tőle, mire felnevet.
- Ígérd meg nekem, hogy elfelejted, amit mondott és nem eszed magad miatta. Te nem vagy olyan és nem is leszel, aki hibás ezért, az én vagyok, de ígérem, hogy megoldom, csak adj egy kis időt.
- Nem ígérhetem meg neked, hogy menni fog, de megpróbálom. - suttogom, majd felállok és az ajtó felé indulok. - Jössz? - pillanatok vissza rá.
- Mindjárt megyek én is, menj előre. - mosolyog rám halványan, mire én egy bólintás után bemegyek az épületbe.
Tudom, hogy nem volt helyes, hogy azt mondtam neki próbálkozom majd. De mit tehettem volna? Mondjam azt, hogy már nem érdekel, hogy sosem érdekelt, csak játszadoztam vele? Úgysem ment volna. Másnak egyből a szemébe tudtam volna mondani, de nem neki. Neki nem vagyok képes a szemébe hazudni. Vagy ha meg is teszem, a hangom vagy a testem elárulja az igazat.
A liftből kiszállva, szembe találom magam Zaynel.
- Pont téged kereslek. - néz a szemembe. - Gyere beszélgessünk. - fogja meg a kezem, majd maga után kezd húzni, egészen a szobájáig. - Most szépen leülsz és elmondod, hogy mi a fene folyik köztetek, mert én már semmit sem értek és azt, amire gondolok nem akarom elhinni. Szóval mond el!
- Mit mondjak Zayn?
Pontosan tudom, hogy mit szeretne tudni és talán azt is, hogy mire gondol, hiszen nem hülye, ahogy a többiek sem.
Ha elmondanám neki, hogy mi van közöttünk, megértené vagy kiakadna? Nem tudom, hogy mi lenne a következménye, ha megtudná...
- Mel, ne csinálj úgy, mintha nem tudnád mit akarok tudni. - sóhajt fel. - Pontosan tudod, szóval mond el nekem az igazságot.
- Ki fogsz akadni. - ülök le az ágyára. Zaynre emelve a tekintetem egyből észreveszem, hogy az izmai megfeszültek, hogy már nem úgy néz, mint aki aggódik miattam, hanem sokkal inkább, mint aki dühös rám, amit meg is értek.
- Mond, hogy nem? - kérdi ingerülten. - Mel, mond, hogy nem gondolom jól azt amit gondolok. - kérlel.
Semmit sem mondok, csak lesütöm a szemeim. Nem hazudok neki, pedig megtehetném és talán még sikerülne is. De közel engedtem magamhoz valamennyire, így nem vagyok képes a szemébe hazudni.
Hallom, ahogy lépkedni kezd a szobába az orra alatt nem túl szép szavakat mormolva, de én meg sem mozdulok. Hagyok neki időt feldolgozni, amit az imént tudott meg.
- Elel mi van? - kérdi pár perc elteltével. - Vele is együtt van még?
- Igen. - mondom alig hallhatóan. - Zayn, kérlek ne légy se rám, se rá dühös. - fordulok felé, mire észreveszem szikrákat szóró szemeit. - Én döntöttem így. Nem kényszerített rá senki sem. Magamtól mentem bele és teszem tönkre vele magam.
- Én ezt nem tu... - de nem fejezte be mondatát, hanem közelebb jön hozzám és összeráncolt homlokkal néz rám. - Norah miatt lettél rosszul? - kérdez rá hírtelen.
- Úgy is mondhatjuk. - vallom be. - Olyat mondott, amit pont én teszek. Engem írt le a tudta nélkül ugyanis nem beszéltem vele még erről. Úgy bántott meg, hogy nem is tudott róla...
- Ne vedd magadra Mel. - sóhajt fel. - Nem akarok mellé állni és nem is fogok, de a kapcsolatuk rossz, míg Liaméké nagyon jól működik. Nem vagy az. - rázza meg a fejét, mire én fájdalmasan felnevetek.
- Ő is ugyanezt mondta. - forgatom szemeim. - De akkor miért olyan nehéz ezt nekem is elhinnem?
- Mert a szíveden viseled mások gondjait. Olyan lány vagy, aki lehet, hogy nem mutatja de törékeny. - ül le mellém. - Nem akarsz senkinek sem a kapcsolatába ütközni, de te is tudod, hogy megtetted. Nem ítéllek el miatta. Nem tartom jónak, de nem fogok veled veszekedni, mert tudom, hogy milyen a szív. Én is szeretettem már bele olyan lányba, akinek barátja volt és akit elszakítottam tőle. Tudtam, hogy nem helyes, de nem érdekelt, mert azt akartam, hogy velem legyen és ő is ezt szerette volna, még ha az elején kétségei is voltak...
- Köszönöm. - mosolygok rá halványan. - Azt hittem, hogy nem érted majd meg...
- A szerelem az ember legrosszabb énjét hozza elő, de nélküle senki sem lehetne igazán boldog. Most pedig menj mielőtt azt hiszi, majd, hogy elraboltalak. - bök az ajtó felé, mire én felállok és elindulok. - De Mel, beszélni fogok vele ezt nem akadályozhatod meg. - jelenti ki.
- Tudom, csak nem akarom, hogy miattam vesszetek össze.
- Ha nem bánt meg akkor nem lesz semmi veszekedés, ha viszont igen akkor nem ígérhetek neked semmit.
Tudom, hogy nekem akar jót. Fogalmam sincs, hogy mire értette azt, hogy semmi jót sem ígérhet, de nem is akarok arra gondolni. Még túl korai lenne arra gondolni, hogy megbánthat. Bárki megbánthat. Nem kell ahhoz pasi legyen. Egy olyan személy is, akit testvéredként szeretsz, ám egy mondattal megüt úgy, hogy azt egy jó ideig el sem felejted, de azon leszek, hogy kiűzzem a fejemből.
Nem helyes, de a szerelem mióta készteti helyes cselekedetekre az embereket?
- Már azt hittem, ismét itt hagytál. - sóhajt fel Louis, amint belépek a szobába.
- Nem megyek sehová. - rázom meg a fejem. - Zaynnél voltam. - suttogom leülve az ágyra. Kíváncsian néz rám, bár nem kérdez semmit mégis tudom mire gondol. - Tudja...
- Akkor azt hiszem felkészülhetek egy igazán kínos beszélgetésre. - túr a hajába, kicsit idegesen.
- Megígérte, hogy semmit sem csinál, ha nem bántasz meg. - nézek a szemébe.
- Nem tervezem ezt tenni veled. - suttogja, majd egy puszit lehel ajkamra, amit csókká alakít át, mire én mosolyra húzom az ajkam...
- Hé - szólal meg Zayn - minden rendben, nagyon fehér vagy? - néz rám aggódóan.
Louis kezét a lábamra teszi, de egyáltalán nem azt a hatást éri el, amit szeretett volna. Kezemmel lesöpröm kezét, majd Zaynre nézek és megszólalok.
- Igen, csak szükségem van egy kis levegőre. - állok fel. Mindenki engem néz kíváncsi tekintettel, én pedig mit sem törődve velük hagyom el az étkezőt.
Igaza van Norahnak, nem helyes, amit teszek. Vele sem beszéltem még, pedig megígértem, hogy elmondom neki, hogy döntöttem. Azt hittem, hogy helyes, hiszen a szívem ezt diktálta, de most, hogy elhangzott ez a pár szó, rájöttem, hogy egyáltalán nem. Ki vagyok én, hogy egy pár közé álljak?! Még akkor is, ha a kapcsolatuk már nem a legjobb én nem állhatok közéjük.
Lépteim az udvarra vezetem, majd leülök az utolsó lépcsőfokra. Arcom kezeim közé temetem, majd azon kezdek gondolkodni, hogy mit tegyek. Most adtam neki egy esélyt és már vissza is kéne vonnom? Lehet ez lenne a helyes, de akkor miért esne olyan nehezemre megtenni? Nem akarom már most azt mondani neki, hogy hiba volt... Nem is menne. Az a pár óra pihenés mellette, teljesen megnyugtatott, de úgy látszik, hogy én már sosem lehetek nyugodt, mert bármit is teszek mindig jön valami, ami sikeresen egy újabb lavinát indít el bennem.
Hátra se kell néznem, hogy tudjam ki jött utánam. Csak egy személy lehet, akitől talán távol kéne tartanom magam. De, hogy tegyem ezt mikor mindenhol összefutok vele?
Érzem a testéből áradó melegséget, ahogy helyet foglal mellettem. Nem nézek rá, mivel akkor valószínűleg képtelen lennék visszatartani könnyeim és nem akarok sírni.
Nem előtte. Nem miatta.
A sírás a gyengeség jele és nem akarok gyenge lenni. Bármi is legyen, nem lehetek még egyszer gyenge. Senki miatt sem.
Miért vagyok ennyire szerencsétlen? Miért nincs szerencsém a fiúkkal?
- Nem vagy az. - szólal meg halkan, pár perc elteltével. - Ne vedd magadra, amit mondott, mert te nem vagy az. - érinti meg a karom, de én még mindig mozdulatlanul ülök mellette. - Liam boldog, de én nem vagyok Elel az. - suttogja. - Már nincs az a láng, ami eddig volt közöttünk, ahogy már mondtam is neked. Rég nem láttam és nem is tudom, hogy szeretném-e látni, újra?!
- De igaza van. - nyögöm ki. - Teljesen igaza van.
- Néz rám. - szólít fel. - Mel, néz rám és hidd el, amit neked mondok.
Mivel észreveszi, hogy eszem ágába sincs teljesíteni a kérését, lefejti kezeim az arcomról, majd felé fordítja, de a szemeim csukva hagyom.
- Nyisd ki a szemeid. - suttogja. - Nyisd ki őket és néz rám, majd mond el, hogy mit látsz az enyémbe nézve. - kéri halkan.
Úgy tettem, pedig nem akartam. De magamon éreztem a tekintetét, ami arra késztet, hogy kinyissam szemeim.
Gyönyörű kék szemeiben, aggódást fedezek fel. Tudom, hogy nem helyes. Tudom, hogy nem kéne ezt tennem, de mégis végig simítok arcán.
- Nem tehetjük ezt... - remeg meg a hangom. - Nem helyes.
- Mel... - sóhajt fel Louis. - Ne mondj olyat, amit te magad sem gondolsz komolyan. - néz mélyen a szemeimbe. - Nem mondhatod komolyan, azok után amit pár órája mondtál. - rázza meg a fejét.
- De... te magad is látod, hogy mit csinálunk. - motyogom. - Nem helyes...
- Lehet... - dönti enyémnek a homlokát, én pedig azonnal megdermedek hiszen bárki észrevehet minket. - De nem érdekel, mert úgy érzem, hogy boldog vagyok. Veled vagyok boldog, nem vele. Te számítasz nem ő. Veled vagyok most, nem vele. Hát még mindig nem érted? - sorolja az indokokat.
- Igen, de mi lesz akkor, ha meglátogat vagy összefuttok az utcán? Nem mehetsz el mellette úgy, hogy nem állsz meg... én pedig azt nem hiszem, hogy el tudnám viselni, ha egyik pillanatról a másikra tele lenne veletek az újság.
- Akkor szakítok vele. - vágja rá. - Nem akarlak megint elveszíteni. Tudom, hogy nem volt szép úgy cselekedni, hogy közben nekem még ott van ő, de muszáj volt közelebb kerülnöm hozzád. - közelít felém.
- Megláthatnak. - húzódom el tőle, mire felnevet.
- Ígérd meg nekem, hogy elfelejted, amit mondott és nem eszed magad miatta. Te nem vagy olyan és nem is leszel, aki hibás ezért, az én vagyok, de ígérem, hogy megoldom, csak adj egy kis időt.
- Nem ígérhetem meg neked, hogy menni fog, de megpróbálom. - suttogom, majd felállok és az ajtó felé indulok. - Jössz? - pillanatok vissza rá.
- Mindjárt megyek én is, menj előre. - mosolyog rám halványan, mire én egy bólintás után bemegyek az épületbe.
Tudom, hogy nem volt helyes, hogy azt mondtam neki próbálkozom majd. De mit tehettem volna? Mondjam azt, hogy már nem érdekel, hogy sosem érdekelt, csak játszadoztam vele? Úgysem ment volna. Másnak egyből a szemébe tudtam volna mondani, de nem neki. Neki nem vagyok képes a szemébe hazudni. Vagy ha meg is teszem, a hangom vagy a testem elárulja az igazat.
A liftből kiszállva, szembe találom magam Zaynel.
- Pont téged kereslek. - néz a szemembe. - Gyere beszélgessünk. - fogja meg a kezem, majd maga után kezd húzni, egészen a szobájáig. - Most szépen leülsz és elmondod, hogy mi a fene folyik köztetek, mert én már semmit sem értek és azt, amire gondolok nem akarom elhinni. Szóval mond el!
- Mit mondjak Zayn?
Pontosan tudom, hogy mit szeretne tudni és talán azt is, hogy mire gondol, hiszen nem hülye, ahogy a többiek sem.
Ha elmondanám neki, hogy mi van közöttünk, megértené vagy kiakadna? Nem tudom, hogy mi lenne a következménye, ha megtudná...
- Mel, ne csinálj úgy, mintha nem tudnád mit akarok tudni. - sóhajt fel. - Pontosan tudod, szóval mond el nekem az igazságot.
- Ki fogsz akadni. - ülök le az ágyára. Zaynre emelve a tekintetem egyből észreveszem, hogy az izmai megfeszültek, hogy már nem úgy néz, mint aki aggódik miattam, hanem sokkal inkább, mint aki dühös rám, amit meg is értek.
- Mond, hogy nem? - kérdi ingerülten. - Mel, mond, hogy nem gondolom jól azt amit gondolok. - kérlel.
Semmit sem mondok, csak lesütöm a szemeim. Nem hazudok neki, pedig megtehetném és talán még sikerülne is. De közel engedtem magamhoz valamennyire, így nem vagyok képes a szemébe hazudni.
Hallom, ahogy lépkedni kezd a szobába az orra alatt nem túl szép szavakat mormolva, de én meg sem mozdulok. Hagyok neki időt feldolgozni, amit az imént tudott meg.
- Elel mi van? - kérdi pár perc elteltével. - Vele is együtt van még?
- Igen. - mondom alig hallhatóan. - Zayn, kérlek ne légy se rám, se rá dühös. - fordulok felé, mire észreveszem szikrákat szóró szemeit. - Én döntöttem így. Nem kényszerített rá senki sem. Magamtól mentem bele és teszem tönkre vele magam.
- Én ezt nem tu... - de nem fejezte be mondatát, hanem közelebb jön hozzám és összeráncolt homlokkal néz rám. - Norah miatt lettél rosszul? - kérdez rá hírtelen.
- Úgy is mondhatjuk. - vallom be. - Olyat mondott, amit pont én teszek. Engem írt le a tudta nélkül ugyanis nem beszéltem vele még erről. Úgy bántott meg, hogy nem is tudott róla...
- Ne vedd magadra Mel. - sóhajt fel. - Nem akarok mellé állni és nem is fogok, de a kapcsolatuk rossz, míg Liaméké nagyon jól működik. Nem vagy az. - rázza meg a fejét, mire én fájdalmasan felnevetek.
- Ő is ugyanezt mondta. - forgatom szemeim. - De akkor miért olyan nehéz ezt nekem is elhinnem?
- Mert a szíveden viseled mások gondjait. Olyan lány vagy, aki lehet, hogy nem mutatja de törékeny. - ül le mellém. - Nem akarsz senkinek sem a kapcsolatába ütközni, de te is tudod, hogy megtetted. Nem ítéllek el miatta. Nem tartom jónak, de nem fogok veled veszekedni, mert tudom, hogy milyen a szív. Én is szeretettem már bele olyan lányba, akinek barátja volt és akit elszakítottam tőle. Tudtam, hogy nem helyes, de nem érdekelt, mert azt akartam, hogy velem legyen és ő is ezt szerette volna, még ha az elején kétségei is voltak...
- Köszönöm. - mosolygok rá halványan. - Azt hittem, hogy nem érted majd meg...
- A szerelem az ember legrosszabb énjét hozza elő, de nélküle senki sem lehetne igazán boldog. Most pedig menj mielőtt azt hiszi, majd, hogy elraboltalak. - bök az ajtó felé, mire én felállok és elindulok. - De Mel, beszélni fogok vele ezt nem akadályozhatod meg. - jelenti ki.
- Tudom, csak nem akarom, hogy miattam vesszetek össze.
- Ha nem bánt meg akkor nem lesz semmi veszekedés, ha viszont igen akkor nem ígérhetek neked semmit.
Tudom, hogy nekem akar jót. Fogalmam sincs, hogy mire értette azt, hogy semmi jót sem ígérhet, de nem is akarok arra gondolni. Még túl korai lenne arra gondolni, hogy megbánthat. Bárki megbánthat. Nem kell ahhoz pasi legyen. Egy olyan személy is, akit testvéredként szeretsz, ám egy mondattal megüt úgy, hogy azt egy jó ideig el sem felejted, de azon leszek, hogy kiűzzem a fejemből.
Nem helyes, de a szerelem mióta készteti helyes cselekedetekre az embereket?
- Már azt hittem, ismét itt hagytál. - sóhajt fel Louis, amint belépek a szobába.
- Nem megyek sehová. - rázom meg a fejem. - Zaynnél voltam. - suttogom leülve az ágyra. Kíváncsian néz rám, bár nem kérdez semmit mégis tudom mire gondol. - Tudja...
- Akkor azt hiszem felkészülhetek egy igazán kínos beszélgetésre. - túr a hajába, kicsit idegesen.
- Megígérte, hogy semmit sem csinál, ha nem bántasz meg. - nézek a szemébe.
- Nem tervezem ezt tenni veled. - suttogja, majd egy puszit lehel ajkamra, amit csókká alakít át, mire én mosolyra húzom az ajkam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése