9.rész Az én Őr angyalom

Sziasztok!

Egy hét el teltével, szerintem időben jelentkezem az új résszel.

Nagyon köszönjük az oldal megjelenítéseket, pipákat és azt az egy komit is. 

Remélem tetszeni fog a rész!

Szeretnénk minél több véleményt olvasni!

Jó Olvasást!

Puszil és Ölel titeket Amelia & Evelyne

Norah

Fájt, hogy a legjobb barátnőm így elárult. Fájt a tudat, hogy nem mondta el. Próbálom megérteni, de egyszerűen nem tudom, túlságosan is haragszom rá. Miért ? -ez a kérdés vagy százszor fel villant a fejemben. Soha nem titkoltunk egymás elől semmit. Nem volt titok egy fiú, lány vagy akárki miatt. A szemembe hazudott és ezt nem bocsájtom meg egy könnyen. Nem fogom neki ezt egy nap alatt megbocsájtani, nem tudom. Nem leszek képes vele egy helyen lenni. Bárcsak ne jöttem volna Londonba, maradhattam volna LA-ben. Az ottani barátaimmal és a munkával, amivel csak plusz pontokat szerezhetek. Talán egy másik szenvedélyemnek is hódolnom kellene, talán akkor nem lenne időm mással foglalkozni és gondolkodni. Le kell kötnöm a figyelmemet és már ki is találtam, hogy mivel. Egy sóhajtás közepette tettem vissza a plüssömet a helyére, majd az író asztalomhoz léptem. Az első fiókból elő vettem a rajzaimat és a mappámat, illetve egy tolltartót, amiben a ceruzák és színesek voltak. Az ágyra ugrottam, kiöntöttem a ceruzákat, a rajzokat szét pakoltam és átnéztem őket. Az első rajzomat még kiskoromba terveztem, aztán ez megmaradt. Az összes alkotásomat megőriztem, persze hat évesen nem lehet olyan szépet és jót rajzolni. Néhány csak olyan, amit akkor láttam embereken. Nem dobtam ki megőriztem őket emléknek. A komolyabbakat tizenkét évesen kezdtem rajzolni, így azokat egy kupacba rendeztem, míg a másik amiket gyerekként egy másikba. A kis kori rajz kupacot egy mappába raktam, a komolyabbakat ismét szét szórtam az agyamon. A párnák közé ülve, felhúzott lábbakkal vettem kezembe a rajttáblámat és tettem rá egy lapot. Kezembe véve egy ceruzát kezdtem alkotni. Őszintén fogalmam sincs, hogy mi fog ebből kisülni, hisz annyi ruha van már, amik szépek, tehetséges tervezőktől, ami Én nem vagyok. Ősztől ösztöndíjas lehetnék tervezői órák miatt, de nem adtam be a jelentkezésemet. A tanárnő sokat győzködött, de mindig vissza utasítottam. Erről senkinek nem szóltam, hisz minden szeptember úgy indult, hogy egy közös év Mellel, semmi és senki nem állhat az utunkba. Most viszont más lesz. Egy veszekedés talán az egész barátságunkat megtudja változtatni. Elvesztettem felé a bizalmamat, amit nehéz vissza szerezni, míg másoknak nehéz meg szerezniük. Nem tudom mihez fogok pontosan kezdeni. A fejemben a gondolatok csak úgy cikáznak, lassan kezdenek kikészíteni. Meg kell fontolnom a lehetőségeimet LA-ben, ezzel viszont csak egy baj van. A sulinak az ösztöndíjas tanulói, nem az Angyalok városában tanulnak. Ott kellene hagynom mindent és akkor végképp távol lennék mindenkitől. A tervezés dolgot el vetettem, hisz így nem tudok még rajzolni sem. Nem tudok magammal mit kezdeni. Lassan pakoltam a lapokat egy másik mappába, míg a ceruzákat a tolltartómba és milyen is az élet, hisz egy újabb emlékbe botlom. Ha jobban bele gondolok itt minden emlék valamire.
Ezt a tolltartót Melltől kaptam, amikor gimibe készültünk, míg Én is egy hasonlót vettem neki. Apróbb ajándékokat vettünk egymásnak, kisebb gesztusokat a barátságunk emlékére. Akár mennyire is fáj a mostani árulása, azért ez szép emlék és muszáj mosolyognom rajta. Lassan álltam fel és tettem vissza a helyére a nagy mappámat, amiben a kisebbek vannak. Kopogtak az ajtómon, így egy kisebb gondolkodás után oda léptem és el fordítottam a kulcsot. Az ajtót kinyitva az anyámmal találtam szembe magamat, aki csak úgy be surrant mellettem. Vissza csuktam az ajtót, majd a nyitva hagyott fiúkhoz léptem és betoltam.
- Látom még mindig rajzolsz. - bökött a fiók felé.
- Néha - néha egy kicsit. - erőltettek egy mosolyt az arcomra. Szörnyen nézhetek ki, piros szemmel és kócos hajjal. - Miért is jöttél pontosan ? - kérdezek rá, hisz tudom nem ez miatt jött ide.
- Megkérdezni, hogy min vesztetek össze Mellel ?
- Minek kérdezed, ha már tudod. - horkantam fel. - Nem kívánom Én is el mesélni, mert biztos vagyok benne, hogy Ő is az igazat mesélte el. - ülök le a székembe.
- Rendben. - bólintott. - Ugye tudod, hogy csak téged akart megvédeni.
- Persze. - bólintottam, mintha igaza lenne. - Nem könnyű, ez az első alkalom, hogy hazudott nekem. Ami már akár nevetséges is lehet. - nevettem el magam kínosan.
- Hidd el, védeni akart. Béküljetek ki.
- Azt hiszem a tanácsot nem tudom meg fogadni, és most menj ki. - mutatok az ajtóra.
- Kincsem...- lép hozzám.
- Már rég nem vagyok a Kincsed, lecseréltél öt tinire és Luxra. - töröltem le az első könnycseppet az arcomról. Tessék már megint sírok. Nem szólt többet csak magamra hagyott. Miért ilyen rossz az Én életem ? Nincs egy ember sem, akiben bízhatnék. Az ágyamra kuporodtam és átkoztam azokat a majmokat, akik énekeseknek nevezik magukat. Átkozom az egész életüket, a hangjukat, a rajongóikat és mindent. Miattuk tartunk itt, ahol most. Az még eszembe sem jutott amit Mell mondott. Amikor a parton voltunk és néha úgy éreztem valaki figyel, az a Göndörke volt. Fel sem tudom fogni, olyan mintha ilyenkor kémkedett volna utánunk vagy csak utánam. Ha már ott voltak, miért nem látogattak meg minket. Ha már az elején megismertük volna egymást és jóba lettünk volna, akkor talán nem így alakult volna. A múlton viszont már nem tudunk változtatni. Letöröltem a könnyeimet és próbáltam meg nyugodni. A telefonomat a kezembe véve nyitottam meg azt az sms-t amit pár órája kaptam.

" Egyszer meglátogathatnátok, olyan rég láttalak titeket! - E "

Mosoly kúszott az arcomra, de egy pillanat múlva már komoran írtam vissza a választ.

" Szerintem is, de most nem vagyunk jóban. - N "

" Akkor gyere el Londonba hozzám. Nagyon örülnék neki. - E "

Fel kellett, hogy nevessek, ezen a kedves gesztusán. Mindig is jóban voltunk, velem talán még jobban foglalkozott, mint Mellel. Mi mindig el mentünk moziba, vagy csak sétálni a partra. Örültem, mikor LA-ben járt, mindig meglátogatott, mindig szakított időt ránk.

" Ezzel már el késtél, nem rég érkeztünk Londonba. Alig két napja. - N "

" Akkor mire vársz még, pakolj össze és elugrom érted. - E "

" Ez egy meghívás akar lenni ? Mehetek több napra is ? - N "

" Ameddig csak szeretnéd :) - E "

" Fél óra és legyél itt :) - N "

Ez volt az utolsó üzenet amit váltottunk. Kiszálltam az ágyból, majd ahogy voltam lementem a konyhába. Útközben sajnos találkoztam az áruló barátnőmmel is, akin át néztem. Nem volt könnyű, de muszáj büntetnem egy kicsit és az hogy el megyek még nagyobb büntetés lesz számára. A konyhában ittam egy pohár vizet, majd mikor indultam anya jött be.
- Mikor indul a turné ? - kérdeztem.
- A fiúk nem rég mentek el és azt mondták három nap.
- Remek. - morogtam.
- De ugye jössz ? - kérdezte félve.
- Még meg gondolom. - ezzel ott hagytam és fel siettem a szobámba. Elő utam a fürdőbe vezetett, ahol egy forró zuhany után, elkészültem. Megszárítottam, majd a hajam végét begöndörítettem. Fel vettem egy fehérnemű szettet, fel kaptam egy fehér pólót és egy fekete cső nadrágot, lábaimat pedig a kedvenc magassarkúmba fogom bújtatni. Egy alap sminket tettem magamra és késznek is nyilvánítottam magamat. A fürdő szobai cuccaimat fel is kaptam és az ágyamra dobtam. Elő halásztam a kis sport táskámat és el kezdtem bele pakolni, cipők, fürdőszobai cuccok és még a rajz felszerelésemet. Elő vettem a kisebb rózsaszín bőröndömet és tovább pakoltam, végül a nagy fekete bőröndömet is tele pakoltam. Lehet, hogy egy kicsit túlzás, de ha olyan kedvem lesz akkor lehet nem ide jövök vissza három nap múlva. Pont fél óra múlva már útra készen álltam, fel vettem a cipőmet, a farmer kabátomat. A sport táskámat át vettem a vállamon, megfogtam a két bőröndömet és halkan el indultam le a folyosón. A telefonom rezegni kezdet a zsebembe, ami nem volt a legjobb, egy pillanatra álltam meg, hogy meg nézzem ki is az.

" 5 perc és ott vagyok. - E "

Lezártam a telefont és tovább mentem. A lépcsőn sikeresen lejutottam, a nappali viszont gondot okozott. A nappaliban ott volt anya, aki Luxal játszott, Mel a tv-t bámulta unottan, míg az öt majom Luxot figyelte, egészen addig míg Én meg nem jelentem. Sajnos a magassarkú cipő átka, mindenki rám kapta a tekintetét és kérdőn néztek rám. Le raktam a bőröndjeimet, majd Luxhoz léptem. Jól megöleltem és megpusziltam.
- Vigyázz magadra kicsi lány. - pusziltam meg még utoljára. Egy duda szó jelezte, hogy itt vannak értem.
- Még is hová mész ? - kérdezte anya.
- Nem kell aggódni jó helyen leszek. - nyugtattam meg. - Azt hittem nincs kiutam, aztán jött az Őr angyalom, aki ki ment a poklok közül. - mosolyogtam rájuk gúnyosan. Tudtam, hogy Mell talán rá jött hová is tartom, de nem érdekelt, ennyiből még nem jöhetett rá.
- De még is hol ? El sem akarsz búcsúzni ? - faggatott.
- Nem kell tudnod róla. Nem. Nem érdemlitek meg. - nézek rá és Mellre, aki csak lehajtja a fejét. Az öt fiú csak nézte a jelenetet. Megfogtam a bőröndjeimet és elhagytam a házat. Lassan léptem ki a kapun és tettem be a csomagjaimat. Éreztem magamon a kíváncsi tekinteteket, de nem érdekelt. Szerencsére a kocsiba nem láthattak be, így nem tudják, hogy ki is az aki értem jött. Beszálltam mellé és már indultunk is.  
Ő az Én Őranyaglom!