6.rész - Mit keres ez itt?

Sziasztok!

Nagyon sajnáljuk, hogy eddig kellett várni az új részre,

de most végre itt van és már olvashatjátok. Ígérjük, hogy a 

következőre nem kell majd ennyit várnotok. Reméljük tetszeni fog

és elmondjátok róla a véleményeiteket. Köszönjük a komikat és a

16 rendszeres olvasót is!

Jó olvasást!

Ölelünk Titeket Amelia S. és Evelyne!

Melissa

  Teljesen megértettem, hogy miért borult ki ennyire Norah. A fiúk úgymond elvették a családunkat. Az ami pár hónappal ezelőtt még a miénk volt, csakis a miénk, már nem annak látszik. Sokkal többet vannak velük, mint mi és ezt rossz nézni. A mi családunk, Lux is a mi húgunk. Oké megértem én, hogy Harry a keresztapja, de ő hányszor is láthatja őt? Hányszor tarthatja a kezében Luxot? Amennyiszer csak akarja, hiszen szinte a nap minden egyes percében velük van. Mi pedig a világ másik végén és alig jövünk haza egy kis időre és akkor is azt kell néznünk, hogy Lux milyen jól elvan velük? Miközben minket nem is látott csak néha videó chaten... Ebbe a hülye turnéba is csak azért mentünk bele, hogy kis időt a családunkkal tölthessünk, ha már hazajöttünk a nyárra. Csak néhány szabályt kérünk a fiúktól, hogy tartsanak be, de valószínűleg milyen pöttömnyi agyuk van, nem fog nekik sikerülni és akkor mi hazajövünk. Bármennyire is fáj majd, hogy ott kell őket hagyjuk, meg fogjuk tenni, hiszen nem vagyunk kötelesek velük tölteni a nyarunkat. A tervem, miszerint mindent megteszünk, hogy kikészítsük őket elég jó úton halad. Az este elértük, hogy elhúzzanak innen az ők szuper villájukba és ott folytassák tovább a semmit tevést, ne pedig a mi családi otthonunkba. Lehet, hogy egy kicsit túllőttünk a határon, de nem igazán érdekel a dolog ha róluk van szó. 

  Norah az este annyira kiborult és dühöngött, hogy jobbnak láttam, ha a ma éjszakát vele töltöm úgy mint régen. Emlékszem, hogy mikor még kisebbek voltunk nekem elég sok rémálmom volt és akkor mindig számíthattam rá. Bebújt mellém és átölelt. Lehet, hogy ez egy kicsit furcsának hangzik, de nekem akkoriban ő volt a mindenem és még most is az. Ha ő nem lett volna akkor már nem is tudom hol tartanék, de igazából nem is akarnám tudni. 

  Amikor én felébredtem, ő még mélyen aludt. Csendben kimásztam a paplan alól, majd átmentem az én szobámba. Leültem az ágyra és a táskámban kezdtem kutatni a telefonomért. Meg is találtam elég hamar a nagy kupihoz képest. Felnéztem Twitterre, ahol meglepetés várt rám, aminek nem nagyon örültem. A fiúk kiírták, hogy már csak pár nap maradt a világkörüli turnéjukig, szerencsénkre. Jobbnak láttam, ha most inkább nem nézem tovább ki tudja mit találnék még, amitől csak felidegesíteném magam. 

  Kivettem egy kötött pulcsit és egy melegítőt, majd bementem velük a fürdőbe. Ahol egy gyors zuhanyzás után, már magamra is kaptam őket. A hajam a fejem tetejére kötöttem, majd úgy döntöttem, hogy meglepem a többieket valamivel. Lementem a konyhába, ahol már forogni is kezdtem.

  Vizet forraltam, hogy elkészítsem anya kedvenc teáját, amit mi is imádunk Norahval. Eközben megkerestem a lekvárt a szekrényben és megkentem vele néhány szelet kenyeret. Kivettem a tányérokat és mindent elrendeztem az asztalon. Épp ki akartam menni a konyhából, hogy megnézzem mit csinál Lux, mikor kinyitódott az ajtó. Meglepetésemre egy olyan személy állt velem szembe akire nem is számítottam, hogy megjelenhet.

  - Te meg mit keresel itt? - kérdeztem komoran. - Hogy a francba jutottál be a házunkba? - a dühöm egyre nagyobb lett. Nem is attól, hogy megjelent a házunkban, hanem a vigyorától. Miért kell neki mindig vigyorognia? Ez valami betegség nála vagy micsoda? 

  - Ezekkel. - lóbálja meg előttem a kulcsait, én pedig kikerekedett szemekkel nézek rá. Mióta van neki kulcsa? És egyáltalán minek van neki kulcsa?

  - Miért van neked kulcsod a házunkhoz? - ráncolom a homlokom.

  - Nem csak nekem van, hanem mindenkinek. - vigyorog, csak egyszer legyen esélyem letörölni azt a vigyort az arcáról. - Akkor jövünk ide amikor csak akarunk...

  - Márpedig amíg mi itt vagyunk addig biztos lehetsz benne, hogy nem fogtok itt jönni-menni. - jelentem ki. - Kérem a kulcsaid! - nyújtottam ki a kezem. De mégis mit vártam, hogy önszántából ideadja nekem majd azokat? Igen ezt vártam, de tudtam, hogy nem adja meg magát ilyen könnyen. - Louis kérem a kulcsokat! - mondtam türelmetlenebbül. Nem akartam felemelni a hangom, hogy az egész ház felébredjen, bár legszívesebben megtettem volna. 

  - Vedd el őket, ha kéred. - tette vissza a zsebébe.

  - Hogy lehet ennyire gyerekes? - csapok a homlokomra. - Csak az ötévesek mondják azt, hogy gyere és vedd el. 

  - Hát akkor úgy látszik, hogy egy ötévessel állsz szemben. - nevet fel.

  - Tegnap már elértük, hogy elhúzzatok innen a francba - mosolygok rá - ne hidd azt, hogy most nem fog sikerülni.

  - Ha jól látom a barátnőd nincs itt - néz szét a konyhában - vagy tévedek?

  - Hidd el magamba is megoldom, hogy eltakarodj innen kora reggel! - morgom. - Szóval most vagy elmész magadtól vagy kiteszlek. Melyiket választod?

  - Maradok. - jelenti ki egyszerűen. - Kíváncsi vagyok, hogy akarsz engem innen kitenni. - tűnődik el.

  - Menj el most! - szűröm ki a fogaim között.

  - Nem megyek. - vonja meg a vállát. - Beszélni akarok Louval.

  - Még alszik, majd gyere vissza amikor felkelt vagy hívd fel. - vágom rá. - Érdekel is engem, hogy mit csinálsz csak tűnj el innen.

  - Inkább megvárnám.

  - Na tudod mit, most nagyon nincs kedvem hozzád. - csattanok fel. - Ha nem mész te el innen akkor majd megyek én. Mint mindig most is minden a popsztárokról kell szóljon. - tárom szét a karjaim, majd az ajtó felé sietek.

  - Hé. - kapja el a csuklóm, mire én már komolyan mondom úgy éreztem, hogy fel fogok robbanni. 

  - Mi bajod van? - morgom. - Engedj már el!

  - Addig nem míg meg nem mondod mi bajod van velünk. - mondja komolyan. - Noraht megértem, de neked mi bajod?

  - Ugyan az, mint neki. - rántom meg a kezem, de nem enged el. - Elvettétek a családunkat, többet vagytok velük mint mi magunk... Hazajövünk, hogy végre velük legyünk és mivel fogadnak minket, hogy veletek kell menjünk turnézni. Szerinted, hogy eshet ez nekünk? Ha? Hogy eshet az nekünk, hogy a családunknak fontosabbak vagytok ti mint mi? - a szorítása lazább lett, mire én kitéptem a kezem és kirohantam.

  Mi a fenének kell nekik mindenhol megjelenniük? Miért nem lehet legalább egy olyan nap, hogy ne lássunk őket? Két napja vagyunk itt mégis folyton szembemegyünk velük. Mit ártottunk mi, hogy ezt érdemeljük? Idegesen mentem felfelé a szobámba, de mielőtt még beléptem volna, hallottam, hogy az ajtó nyitódik, majd záródik. Legalább elértem, hogy elmentek. Szerintem erről jobb lenne, ha nem szólnék Norahnak így is teljesen kivan miattuk, nem akarom, hogy megint ideges legyen. El kell érnünk, hogy megutáljanak minket és akkor minden simán fog menni a nyár folyamán, akkor nem kell majd attól félnünk, hogy nem szállnak le rólunk. Miután kicsit lenyugodtam átmentem Norahoz és felébresztettem a szokásos módomon.

  - Fent vagyok. - morogja. 

  - Az is volt a célom. - vigyorgok rá.

  - Leszállnál rólam? - kérdezi.

  - Kész a reggeli, öt perced van elkészülni. - ugrok le róla, majd indulok ki a szobájából. 

  Lassan megyek lefelé, majd megtorpanok mert ismét hangokat hallok a konyhából. Ugye nem valamelyik idióta tolta ide már megint a seggét? Kinyitom az ajtót, de szerencsére csak anya van ott és Lux az etetőszékében.

  - Jó reggelt! - mosolygok.

  - Neked is Mel! - ül le anya az asztalhoz. - Te készítettél reggelit?

  - Igen. - ülök le. - Nem tudtam aludni és hát arra gondoltam, hogy megleplek titeket. 

  Kis idő elteltével Norah is megérkezett. Miután megreggeliztünk, aminek mindenki nagyon örült beszélgetni kezdtünk. Szerencsére ebből a beszélgetésből a fiúk kimaradtak. Végre sikerült úgy beszélnünk, hogy csak mi legyünk a témában, ami mindkettőnket feldobott egy kicsit. Úgy beszélgettünk, mintha semmi gondunk nem lenne, mintha pár nap múlva nem kéne elmennünk arra turnéra...

  - És mi a tervetek mára? - kérdezi anya.

  - Norah mit szólnál ahhoz, ha a mai napot a húgicánkal töltenénk? - kérdezem vigyorogva.

  - Semmi már vágyam nincs, mit vele tölteni a mai napot.

  - Lux - nézek felé - szeretnél velünk játszani?

  - Igen. - motyogja. Annyira aranyos, már úgy hiányzott és végre vele tölthetjük a mai napunkat.